Facebook

 
A Klub
 
A Szezon
 
Szurkolóknak
 
Átigazolási Szoba
 
Számláló
Indulás: 2006-03-12
 

Hírek
Hírek : Ibra szokásos „szerénységével” ecsetelte a döntését

Ibra szokásos „szerénységével” ecsetelte a döntését

manutd4ever  2017.08.24. 20:08

Zlatan Ibrahimovic, a Manchester United labdarúgócsapatának régi-új játékosa elmondta, miért döntött a „vörös ördögök” mellett.


A 35 éves, súlyos térdsérülésből lábadozó sztár az ESPN-nek adott interjújában elmondta, miért döntött a „vörös ördögök” mellett – a válaszba természetesen sikerült némi, Ibránál már-már általános „szerénységet” is belecsempészni.

„Volt pár csapat, amely a soraiban szerette volna látni »Ibracadabrát«, de én kiváló szezont zártam a Manchesterrel – ecsetelte a svéd fenegyerek az elhatározását. – Nagyszerű idény volt. Nyertünk több trófeát, a társaim fantasztikusak, mint ahogy a menedzserem is, akit már ismertem korábbról. A családom boldog. Nem mindig minden a sportról szól, én most egy olyan helyzetbe kerültem, ahol az összes körülöttem lévőre is gondolnom kellett, a boldogság pedig megfizethetetlen.”

„Az MU erősödött a nyáron. Távozott Wayne Rooney, aki egy legenda, viszont jött Romelu Lukaku, aki más stílusú játékos, mint én vagy Marcus Rashford. A három új szerzemény egyértelműen lendít a csapaton.”  

Ibrahimovic a sérüléséről is beszélt.

„Jól vagyok. Sokan, akik nincsenek tisztában a sérülésemmel, egyéves vagy kilenc hónapos felépülési időről beszélnek. Készen állok, amikor készen állok. Amikor eljön a nap, még erősebb is leszek. Ez nem arról szól, hogy ötven- vagy nyolcvanszázalékos állapotban játsszak ismét. Nem keresem a kifogásokat – amikor majd készen állok, visszatérek. Az elvárások akkor is pontosan ugyanazok lesznek, mint korábban voltak.”

forrás: nso.hu

Még nincs hozzászólás.
 
Reklám


 

 
Mérkőzéscenter
Következő mérkőzés

v

Manchester United
Leichester City
Helyszín: Old Trafford, Manchester
Időpont: 2018.08.10. péntek - 21:00

Besorolás: 
English Premier League

 
TV csatorna:
Képtalálat a következőre: „spíler tv”
Elöző mérkőzés

1-0

FC Bayern München
1-0
Manchester United
Helyszín: Alianz Arena, München, Németország

Gólok: Aguinaga '59

 

 
Események
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Tabella
  Csapat Mérk Pont
13. Manchester City 0 0
14. Manchester United 0 0
15. Newcastle United 0 0
16. Southampton 0 0
17. Tottenham Hotspur 0 0

 

 
Házi Góllövőlista
  Név Gólok
1.    
2.    
3.    
4.    
5.    

 

 

 


Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.