Facebook

 
A Klub
 
A Szezon
 
Szurkolóknak
 
Átigazolási Szoba
 
Számláló
Indulás: 2006-03-12
 

Hírek
Hírek : Mourinho megerősítette hogy tárgyalnak Ibrahimovic visszatéréséről

Mourinho megerősítette hogy tárgyalnak Ibrahimovic visszatéréséről

manutd4ever  2017.08.11. 18:37

José Mourinho megerősítette, hogy a 2017/18 as szezon második felében visszatérhet a svéd csatár. Erről megkezték az egyeztetést.


A svéd csatár az előző szezonba hátán vitte a csapatot, hisz 46 mérkőzésen 28 gólt szerzett. Súlyos sérülést szenvedett az Anderlecht ellen ekkor kétséges volt még a karrierje is, de most már biztosan vissza fog térni a pályára így a klub és a játékos képviselői egyeztetnek.

A 35 éves klasszisnak a szerződése a nyáron lejárt, de a rehabilitációját ezek után is a Manchester United edzőközpontjában végzi, bár a felek elmondása szerint eddig nem merült fel, hogy hol fogja folytatni.

Mourinho kifejtette, hogy Ibrahimovic úgy érzi, hogy befejezetlenül hagyta a dolgot az Old Traffordon és amennyiben kész a visszatérésre nyitva áll az ajtó számára.

"Jelenleg sérült, időre van szüksége hogy teljesen felépüljön és utána a szezon második felében már lehetősége lesz a pályán is bizonyítani.

forrás: manutd.com

Még nincs hozzászólás.
 
Reklám


 

 
Mérkőzéscenter
Következő mérkőzés

v

Manchester United
Leichester City
Helyszín: Old Trafford, Manchester
Időpont: 2018.08.10. péntek - 21:00

Besorolás: 
English Premier League

 
TV csatorna:
Képtalálat a következőre: „spíler tv”
Elöző mérkőzés

1-0

FC Bayern München
1-0
Manchester United
Helyszín: Alianz Arena, München, Németország

Gólok: Aguinaga '59

 

 
Események
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Tabella
  Csapat Mérk Pont
13. Manchester City 0 0
14. Manchester United 0 0
15. Newcastle United 0 0
16. Southampton 0 0
17. Tottenham Hotspur 0 0

 

 
Házi Góllövőlista
  Név Gólok
1.    
2.    
3.    
4.    
5.    

 

 

 


Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal