Facebook

 
A Klub
 
A Szezon
 
Szurkolóknak
 
Átigazolási Szoba
 
Számláló
Indulás: 2006-03-12
 

Hírek
Hírek : Ibrahimovic sokkal előbb visszatérhet, mint gondolták

Ibrahimovic sokkal előbb visszatérhet, mint gondolták

manutd4ever  2017.09.15. 00:37

A legfrissebb hírek szerint annyira jól halad Zlatan Ibrahimovic rehabilitációja, hogy akár két hónappal az eddig jelzett időpont előtt visszatérhet a pályára.


José Mourinho augusztus végén még azt mondta, Ibrahimovicra legkorábban januárban számíthat, de az angol The Independent információi szerint akár két hónappal korábban, már novemberben a portugál menedzser rendelkezésére állhat.

Az áprilisban keresztszalag-szakadást szenvedő svéd csatárnak eleinte a karrierjét is féltették, hiszen már 35 éves. Aztán 12, majd 9 hónapról szóltak a hírek, és még néhány hete is úgy tűnt, hogy Ibra a legjobb esetben is januárban térhet vissza a pályára.

A felépülés azonban zökkenőmentesen halad, hamarosan edzésbe állhat a svéd, és ha továbbra sem ütközik akadályba, november elején pályára léphet.

Mourinho annak ellenére nevezte Ibrahimovicot a BL csoportkörére kijelölt 25 fős keretbe, hogy a várakozások szerint 2017-ben már nem számíthatott rá, ám ha igazak a brit lap információi, a Basel elleni november 22-i, illetve a CSZKA Moszkva elleni december 5-i találkozókon már bevethető lehet a játékos, akinek csapatba kerülése közel sem egyértelmű, hiszen a nyáron szerződtetett Romelu Lukaku gyorsan beépült az együttesbe, és gólerősen játszik.

Ám a Premier League zsúfolt karácsonyi időszakában jól fog jönni Mourinhónak, hogy két ékre számíthat a bajnokikon.

forrás: nso.hu

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Reklám


 

 
Mérkőzéscenter
Következő mérkőzés

v

Manchester United
Leichester City
Helyszín: Old Trafford, Manchester
Időpont: 2018.08.10. péntek - 21:00

Besorolás: 
English Premier League

 
TV csatorna:
Képtalálat a következőre: „spíler tv”
Elöző mérkőzés

1-0

FC Bayern München
1-0
Manchester United
Helyszín: Alianz Arena, München, Németország

Gólok: Aguinaga '59

 

 
Események
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Tabella
  Csapat Mérk Pont
13. Manchester City 0 0
14. Manchester United 0 0
15. Newcastle United 0 0
16. Southampton 0 0
17. Tottenham Hotspur 0 0

 

 
Házi Góllövőlista
  Név Gólok
1.    
2.    
3.    
4.    
5.    

 

 

 


ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123